Siófok
A meglévő épület Siófok város üdülőövezetében helyezkedik el. A földszintes-tetőteres kialakítású lakóházat déli irányban, az építési hely határvonalán belül, a telek megengedett beépíthetőségének kihasználásával bővítjük.
Az épület jelenlegi formájában a földszinten nappaliból és két hálószobából, a központi közlekedőről nyíló zuhanyzóból és WC-helyiségből, konyhából, és az abból nyíló fürdőszobából áll. A tetőtér a közlekedő és a nappali találkozásánál elhelyezett húzott fokú, U-alakú lépcsőn keresztül érhető el. Itt nyugati és keleti irányba néző szobákat alakítottak ki, közöttük pedig egy kisméretű zuhanyzót. A tetőtéri közlekedőbe a teraszról külső csigalépcsőn keresztül is fel lehet jutni. A meglévő falszerkezetek tömör tégla falazattal készültek. A tetőszerkezetet bituzsindely fedéssel látták el. A meglévő épületszerkezetek jó állapotúak.
A bővítéssel egyidejűleg részben áttervezzük a földszinti helyiségek térkapcsolati rendszerét. A tetőtérbe felvezető külső csigalépcsőt elbontjuk. A hátsókert felőli terasz részleges beépítésével új, egybenyitott konyha-étkező-társalgó lakóteret kapcsolunk az épülethez. A bővítmény magába foglalja a jelenleg lesüllyesztett padlószinttel kialakított meglévő fürdőszobát is. Az új fürdőszobát a meglévő zuhanyzó és WC-helyiségek egybenyitásával, és egy közlekedőszakasz hozzákapcsolásával alakítjuk ki. A jelenlegi bejárat megszüntetésével a meglévő nappali helyiséget külön leválasztható szoba használatára alkalmas módon alakítjuk át. Az új földszinti terek kialakítása során új bejáratot tervezünk. A tetőtérben jelenleg meglévő zuhanyzót a közlekedő felőli oldalfalának áthelyezésével és a berendezési tárgyak elrendezésének átcsoportosításával megnöveljük. A külső lépcsőről nyíló bejáratot megszüntetjük.
A lakóépület bővítésével egyidejűleg megtörténik annak teljes energetikai korszerűsítése is, igazodva a jelenleg érvényben lévő közel nulla energiaszintnek megfelelő követelményekhez. Különös figyelmet fordítva a tetőszerkezetre, gondoskodunk a határolószerkezetek megfelelő mértékű hőszigeteléséről. A meglévő nyílászárókat korszerű, háromrétegű hőszigetelő üvegezéssel ellátott nyílászárókra cseréljük.
A bővítéssel érintett épület új tetőidomát az utcával párhuzamos gerincvonalú megmaradó nyeregtetőhöz illeszkedő módon formáljuk meg. A lakóépület külső megjelenése, a homlokzatokon és a tetőn alkalmazott anyagok és színek illeszkednek Siófok üdülőövezetének építész arculatához. Az általános falfelületeket elefántcsont színű vakolattal látjuk el. A lábazatokon, a terasznál elhelyezkedő sarokpilléren és a terasz melletti falszakaszokon ragasztott mészkő burkolatot alkalmazunk. A tetőfelületeket hullámvonalú betoncserép fedéssel látjuk el barna színben.