Hétvégi ház átalakítása – 2021

Zamárdi

Az üdülőövezetben elhelyezkedő saroktelken álló hétvégi ház két főhomlokzatával fordul a közterület irányába. Hosszanti főhomlokzata a Balaton-part felé vezető utca vonalát kíséri. A meglévő, két lakóegységet magába foglaló épület belső átalakítása mellett a külső megjelenést meghatározó elemi tömegforma hangsúlyozása is alapvető igény volt. A körbefutó, kiemelt teraszra felhelyezett, téglalap alakú alaprajz az utcasarokkal megegyező irányban pillér-letámasztással képez bejárati előteret. Fent a kontyolt nyereg tetőidom markáns formájával adja meg az épület karakterét.

A meglévő két, korábban elkülönített bejárattal elválasztott rendeltetési egységet összevonjuk, és újraértelmezzük a teljes belső térstruktúrát. A megrendelői igények biztosítása mellett gondot fordítunk az új helyiségek megfelelő tájolására, és a térkapcsolataik funkciójuknak megfelelő kialakítására. Ennek érdekében a homlokzati nyílásarchitektúrát is az új térrendszernek megfeleltetve tervezzük át. A földszinten konyha-étkező, fürdőszoba, hálószoba és nappali kap helyet, ez utóbbi hangsúlyos teraszkapcsolattal. A felső szintre vezető lépcsőt új, kényelmesen használható geometriával tervezzük meg. A tetőtérben két hálószoba és mellékhelyiség kerül kialakításra, továbbá egy tárolóhelyiség, ahol a gépészeti és elektromos kiszolgáló rendszer helyezkedik el. A hátsó teraszra kültéri konyhát és pergolarendszert építünk ki, ezáltal a fedett-nyitott átmeneti tér többféle módon is használhatóvá válik.

Az átalakítással érintett hétvégi ház külső megjelenésének megfogalmazása során a letisztult formavilághoz illeszkedő anyagokat és színeket választottunk. Felismerhető, hogy az épület tömegrendszere már meglévő állapotában is három egymástól határozottan elkülöníthető szinten írható le. A terméskővel burkolt lábazati szint a domináns homlokzatokon megemelt terasszal kínál teret külső időtöltésre. A visszahúzott bejárat és a teraszon elhelyezett pergola védelmet biztosít a csapadék és a tűző nap ellen. A földszint homlokzati falait törtfehér nemesvakolattal színezzük át kihangsúlyozva az alapformát és a közösen használt üdülőterületet. A felső szinti helyiségeket magába foglaló szimmetrikus tetőidomot a mögöttes funkció által megkövetelt, viszont formaalakítás szempontjából ellentmondásos megjelenésű felépítményekkel és beharapásokkal csorbították. A szerkezeti felújítás során ezeket tetőfelépítményeket elbontjuk, és megszüntetjük a belső kert irányában kialakított loggiát is.  A felső szobaablakok számára az utcai látványhoz megfelelően illeszkedő új felépítményt tervezünk. A korábbi palafedést antracit színű, hullámvonalú cserépfedésre cseréljük, a látszó fafelületek dióbarna felületkezelést kapnak.